5bc0543359ed2.jpg

Szabadulószoba és Arany János-hologram a múzeumban

Szabadulószobával, érintőképernyős asztalokkal ellátott kávézóval, tudáslabirintussal, látványraktárral, sőt a látogatókat kísérő Arany János hologrammal gazdagodott a megújult, nagykőrösi Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény.

Nagykőrös tavaly az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából hirdetett emlékév keretében több mint egymilliárd forint támogatásban részesült, melyből közel 900 millió forintot a városi múzeum felújítására fordított. Az épület a pincétől a tetőszerkezetig megújult: a technikai fejlesztéseken túl két állandó és három időszaki kiállítóteret alakítottak ki a múzeumban.

A muzeális gyűjtemény átadó ünnepségén Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere köszöntötte a megjelenteket. 

– Mertünk nagyot álmodni. Nem kisebb volt a kitűzött cél, mint egyrészt az 1838-ban felépült, még meglévő huszárlaktanya korkövetelményeknek megfelelő, jövőbe tekintően történő felújítása kívül-belül. Másrészt pedig olyan állandó kiállítások életre hívása, melyek korosztálytól független, interaktív ismeretszerzésre adnak lehetőséget, és módot adnak az ismeretanyagok folyamatos bővítésére – mondta a polgármester az átadás pillanataiban.

Nem az az egyetlen eset, hogy a szabadulószobákban rejlő lehetőségeket igyekeznek oktatási céllal is kihasználni. A kulcs az interaktivitás, melynek köszönehetően a látogatók testközelből tapasztalhatják meg egy-egy kiállítás tartalmát, így nem csak tudással, hanem élménnyel, tapasztalással is gazdagodnak.