58dcd8cf83a21.jpg

Rubik Ernő a szabadulószobákról

Rubik Ernő a hétvégén Budapesten rendezett szabadulószoba világbajnokság kapcsán fejtette ki véleményét a szabadulószobákról.

A Kossuth-díjas szobrász, építész, forma- és játéktervező, feltaláló, egyetemi tanár a helyszínen követte a szabadulószoba világbajnokság eseményeit és látta el tanácsaival a résztvevőket.

Ne az idővel foglalkozz

„Ha megismertük a probléma természetét, a megoldáshoz is közel vagyunk” - mondta a feltaláló. “A legfontosabb megérteni a kérdést, tisztában lenni azzal, mi a feladat. Ha már a kihívás természetét megismertük, akkor már nagyon közel járunk a megoldáshoz.” - tette hozzá. Azt tanácsolta a játékosoknak, hogy ne az idővel foglalkozzanak, hanem az optimális megoldás keresésére koncentráljanak.

Nem tudni, hogy tanácsai mennyire voltak hasznosak a versenyzőknek, viszont a kijutós játékok során úgy általában megfontolandóak.

A szabadulószobákban korlátozott idő áll a játékosok rendelkezésére (általában 45-60 perc), ezt a nyomást pedig sokan nehezen viselik és kapkodni kezdenek, ami rontja a teljesítményt és a kijutási esélyeket.

via GIPHY

Így mindenképpen megszívlelendő Rubik tanácsa, hogy a kapkodás helyett érdemes a játék során higgadtan a megoldás keresésére összpontosítani.  Ezzel párhuzamosan pedig kizárni az olyan zavaró tényezőket, mint a ketyegő óra. A kapkodástól általában senki nem találja meg gyorsabban a kiutat, viszont a gondolkodás nehezebben megy.

Vannak pillanatok, amikor épp az időhiány késztet gyors megoldásra

Az idő hiánya jelentősen képes átírni az agyunk működését. Ha szorít az idő, hajlamosak vagyunk kapkodni, lépéseket kihagyni. "A gyorsan meghozott döntés nagyobb valószínűséggel helytelen, mint helyes.

Azonban vannak Heuréka-pillanatok, amikor a sok gondolkodás helyett éppen az időhiány késztet gyors megoldásra, ami helyesnek bizonyul. Igen, a nyomásnak vannak jó oldalai is" - ezt már Caroloa Salvi, a  Northwestern egyetem tudósa nyilatkozta szintén a szabadulószoba világbajnokság kapcsán.

Próbáld ki Te is!

Hogy rád hogy hat a nyomás, és hogy teljesítesz az idő szorításában, gyorsan kiderítheted bármelyik kijutós játékban. Akár a szabadulószoba vb döntőjének helyszínén is.

A Budapesten rendezett Red Bull Mind Gamers döntőjét egyébként Szlovénia csapata nyerte. Ők így elmondhatják magukról, hogy ők az első szabadulószoba világbajnokság bajnokai.